Először vonult fel Putyin és a világ szeme előtt az oroszok új alakulata

2025. május 09. 12:49

„Soha nem fogadjuk el a második világháború eseményeinek meghamisítását” – mondta a katonai parádén Vlagyimir Putyin orosz elnök.

2025. május 09. 12:49
null

„Emlékezünk a második világháború tanulságaira, és soha nem fogadjuk el eseményeinek meghamisítását, a hóhérok mentegetését vagy a győztesek besározását” – jelentette ki a moszkvai Vörös téren megtartott díszszemlén Vlagyimir Putyin. Az államfő hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is megállíthatatlan akadályt jelent majd a nácizmus, a ruszofóbia és az antiszemitizmus híveivel szemben. 

Külön méltatta az Ukrajnában harcoló katonák bátorságát is. „Büszkék vagyunk a különleges katonai műveletben szolgálók bátorságára és lelki erejére, amely mindig győzelmet hozott számunkra” – fogalmazott Putyin, majd megjegyezte: 

„Az ország örökre megőrzi emlékezetében azok hősiességét, akik a nácizmus felett aratott győzelemért haltak meg”.

Az orosz elnök kiemelte, hogy a nácizmus teljes legyőzése nem lett volna lehetséges nemzetközi összefogás nélkül. Külön megköszönte a szövetséges hadseregek, az ellenállási mozgalmak, valamint a kínai nép szerepét, és méltatta a második front európai megnyitását is.

A díszszemlén külön egységet alkottak az ukrajnai hadművelet (SVO) kitüntetettjei: több mint 1500 fő vonult fel közülük. A szemlén először vonult fel az orosz hadsereg drónalakulatának oszlopa. A narrátor kiemelte, hogy első ízben vonul végig a Vörös téren a drónrendszerek különítménye, amely különböző típusú pilóta nélküli repülőeszközöket mutat be.

A rendezvényen közel harminc ország vezetője vett részt, 

köztük Fehéroroszország, Kína, Szlovákia, Szerbia és Brazília képviselői.

 India a kasmíri válság miatt nem képviseltette magát kormányzati szinten, de Naredra Modi meghívta Delhibe Vlagyimir Putyint.

Fotó: TATYANA MAKEYEVA / AFP

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkkkorki
2025. május 09. 23:22
Rendezett, fegyelmezett, elkötelezett, nagy létszámú, hősies, legyőzhetetlen! Gratulálok Putyin Cárnak! Remélem a drogos kobold erdész végig nézte, hogy rájöjjön hol a helye!
Tegnap
2025. május 09. 15:26
Vucli Tóbiás 2025. május 09. 13:01 Hát igen, tényleg fingod sincs a történelemről. Nem hallottál arról, amit a brit hadsereg, Churchill irányítása alatt „Operation Unthinkable”-nak hívott? Amibe majdnem belekezdtek az amerikaiakkal 1945-ben, az akkori Szovjetúnió ellen. Szerencsére Roosevelt idóben meghalt, és a józanabb Truman lett az USA elnöke. És Churchill elvesztette a brit választást 45 júliusban. Nehéz elképzelni, hol tartanánk, kivéve még nagyobb szarban lehetnénk , mint most. Már ha élve maradtunk volna.
Tegnap
2025. május 09. 15:11
Giorgione 2025. május 09. 14:39 Nagyon buta vagy. Nagyon félreérted az erőviszonyokat. Igen az USA papíron nagyon erős, de mikor nyert utóljára háborút ? Esetleg nem tudsz arról amikor a vietnámi nagykövetség tetejéről próbáltak indulni a helikopterek, amin keservesen lógtak a menekülésre kényszerülő jenkik. Az pont 50 éve volt, 1975 április végén. Ott 1969-ben több mint fél millió amcsi katona volt. Összesen több, mint 2 milló 700.000 amerikai katona szolgált Vietnámban. Több, mint 58.000 hat meg. És vesztettek. Gondolj arra, hogy hagyták ott Afganisztánt 2021-ben, beleértve az otthagyott 85 milliárd dollár értékű fegyvert. A jenkik tudnak nagyon nagy balhét csinálni, irgalmatlan kárt, de háborút nyerni, azt nem. És ne említsd Irakot, nézd meg, mit hagytak maguk után. Igaz, van atomjuk, bődületes mennyiségben. Elég arra hogy a világot elpusztítsák. Nem lenne jó ötlet.
Nasi12
2025. május 09. 14:49
A 2vht az amerikaiak nyerték meg. 300 ezer emberrel jöttek át a vizen és most az orosz határt nyaldostatják. Az oroszok 10 millió embert vesztettek és senki nem nyaldossa kaliforniát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!